Indul a Márai-program
 

Kedves Kollégák!

Bizonyára Mindannyian emlékeztek arra, hogy a tavalyi könyvhéten, a Szép Magyar Könyv Verseny díjátadóján Hiller István kulturális miniszter jelezte, ha a Parlament többsége rábólint arra az előterjesztésre, miszerint 2010 január 1-jétől a Nemzeti Kulturális Alap bevételét az ötöslottó forrásadójának 90%-a alkossa, ebben az esetben a megnövekedett állami forrás első számú kedvezményezettje az általunk előterjesztett Márai-program lesz, azaz a minőségi könyvek és alkotóik támogatása a könyvtári rendszeren keresztül. A törvénymódosítás megtörtént, s nem csupán arra nyílt lehetőség, hogy évi 1 milliárd forintos kerettel elindulhasson a Márai-program egyik legfontosabb eleme, arról sem szabad elfelejtkezni, hogy a könyvkiadási szektor ez évtől mentesül a minden eladott könyv után fizetendő 1% járuléktól, azaz 500 millió forint marad meg évente a könyvkiadásban. Fél évig tartó előkészület és egyeztetés lezárultával elmondhatjuk, hogy az a program, amelyet most hétfőn Hiller István miniszter úr hivatalosan is útjára indított, azokon az elveken és lebonyolítási rendszeren alapul, amelyet Egyesülésünk javasolt, s eltökélten lobbizott érte három éven keresztül.

Kollégánk, Lafferton Kálmán, aki az Új Könyvpiac képviseletében részt vett a miniszteri sajtótájékoztatón, részletes összefoglalást írt, melyet az alábbiakban olvashattok, azzal a kiegészítéssel, hogy az NKA elnökének bejelentése szerint egy hónapon belül kiírják a pályázatokat. Amint ez a pályázati felhívás megjelenik az NKA honlapján, természetese ezen a honlapon is közzétesszük a hírt.

MKKE

 

 

Indul a Márai-program


2010.02.22

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Sajtótájékoztató keretében jelentette be a délelött folyamán dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter, dr. Harsányi László, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnöke és Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója társaságában, hogy az elkövetkező hetekben útjára indítják a Márai-programot.

Mint az emlékezetes, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) Elnöksége tavaly decemberben arra kérte Hiller István oktatási és kulturális minisztert, hogy az Egyesülés által kidolgozott Márai-program indítását addig ne engedélyezze, amíg az Nemzeti Kulturális Alap (NKA) nem az előkészítő tárgyalásokon történt megállapodásoknak megfelelően kívánja működtetni.

A tárca vezetője idén januárban a szakmai nézeteltérések feloldására egyeztetésre hívta a két szervezet képviselőit, mert úgy vélte, hogy a programmal kapcsolatos ellentétek összebékíthetők. A szakmai egyeztetés eredményeképpen az Alap és az Egyesülés megállapodásra jutott a Márai-program vitatott kérdéseiben, melynek lezárásaként az NKA Bizottsági ülése február 15-én elfogadta a Márai-programot.

Hiller István elmondta, hogy a Márai-program egy hosszútávú, évenként megismétlődő program, amelynek célja, hogy a nezeti kultúrkincset őrizze és széles körben hozzáférhetővé tegye, hogy a fontos könyvek eljussanak a hazai és a határon túli könyvtárakba. A program kiemelt célja a magyar olvasáskultúra fejlesztése, kortárs szerzők széleskörű megismertetése.

A Márai-program elindítására az ad lehetőséget, hogy a Nemzeti Kulturális Alap idén január elsejétől új financiális bázisra került: az úgynevezett kulturális járulékok megszűntek, melynek helyébe az ötös lottó játékadójának 90 százaléka került. Remények szerint ennek következtében egy trendjében csökkenő NKA kölcségvetést egy folyamatában növekvő NKA költségvetés vált fel, s az NKA már 2010-ben is több pénzzel gazdálkodhat, mint 2009-ben. Mivel a Márai-program anyagi bázisát nem más területről szóló elvonások adják, az NKA jelenleg is működő kollégiumai sem kell, hogy bármiféle elvonásban részesüljenek. Magára a programra évenként egy milliárd forintot kívánnak fordítani - hangsúlyozta a miniszter.

A Márai-program 2010. évi prioritásai a következőek: klasszikus és kortárs szépirodalom, gyermek- és ifjúsági művek, a tudományos és szakkönyvek, valamint az ismeretterjesztő kiadványok és kézikönyvek. Az ezer címet tartalmazó ajánlati listán a szépirodalmi, gyemek- és ifjúsági könyvek 40%-kal, az összes többi kategória 60%-kal szerepelnek. A Márai-program kedvezményezettjei elsősorban és döntő módon a magyar szerzők művei. A listára csak magyarországi bejegyzésű, valamint határon túli magyar kiadók nevezhetik a kiadványaikat. Csak olyan könyvek kerülhetnek fel, amelyek esetében a kiadói árajánlat versenyképes, de legfeljebb a kiskereskedelmi ár 60%-a. Így a 2010. évi támogatásból, akár másfél millirád forint értékben juthathanak könyvekhez a könyvtárak.

Hogy az ezer címbe mely kötetek kerülnek, egy úgynevezett Márai Testület feladata lesz. A Testület 10 fős lesz, 2-2-2 főt a Nemzeti Kulturális Alap a témában érintett három szakmai kollégiuma (Könyvtári, Szépirodalmi, Ismeretterjesztő és Környezetkultúra), 2 főt az MKKE, további 1-1 főt a két legnagyobb írószervezet (Magyar Írószövetség, Szépírók Társasága) delegál. A Márai Testület vezetője a Könyvtári Szakmai Kollégium vezetője.

A kedvezményezett könyvtárak köre

Megyei könyvtárak és Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár20
Városi könyvtárak330
3000 főnél nagyobb községi könyvtárak177
Állami felsőoktatási könyvtárak11
Országos szakkönyvtárak7
Nyilvános egyházi könyvtárak19
Határon túli könyvtárak (Felvidék, Kárpátalja, Erdély,
Vajdaság, Horvátország, Szlovénia, Ausztria15
Összesen:579

A Márai-program egységes arculattal jelenik meg. A programok keretében megvásárolt könyvek mindegyikébe a könyvtárak kötelesek beilleszteni egy olyan matricát, bélyegzőt vagy ábrát, amely tájékoztatja az olvasót arról, hogy Márai-program keretében került beszerzésre a dokumentum.

Harsányi László kiemelte, hogy 1994 óta, amióta a Nemzeti Kulturális Alap létezik, a Márai-program a legnagyobb kulturális vállalkozása az NKA-nak. A program működtetéséhez négy szakmai kollégum együttműködésére van szükség (30-34 kurátor), ami rendkívül széléskörű összefogás jelent. Fontos feladatnak jelölte meg a Márai-program flexibilitásának a biztosítását, mert folyamatosan reagálni kell a könyvkiadói piac változásaira, illetve a könyvtári olvasóközönség igényeire. Ha a tapasztalatok úgy diktálják, akkor már az év második felében megváltoztatják azokat a paramétereket, amelyek kiigazításra szorulnak.

Az egy millirád forintból legalább 900 millió forintot fordítanak könyvek vásárlására és mintegy 100 millió forintot egyéb kiadásokra. Ennek az összegnek jelentős részét a promóció fogja kitenni. Az NKA számítása szerint ebben az évben 4000-5000 cím fog megjelenni, s az első körben ebből kell 1000 címet kiválasztani. Mivel a könyvtárak mintegy hárommilliárd forintot költenek könyvvásárlásra egy évben, az egy milliárd forint rendkvül jelentősen megnöveli az olvasói kínálatot a Márai-program említett műfajaiban

Harsányi László végül javasolta, hogy tárgyalják újra az MKKE-vel és a MASZRÉ-val az alkotói öszöndíjak támogatási rendszerét, hogy az világosabb és kiszámíthatóbb legyen a magyar írótársadalom számára.

Zentai Péter László történelmi jelentőségú lépésnek nevezte a Márai-program elindítását a magyar könyvkultúra szempontjából. Míg az elmúlt nyolc évben olyan léptékű kulturális támogatási rendszerek jöttek létre a filmművészetben, a színházművészetben, a zenei életben, amelyekről a kiadók, alkotók, fordítók, szerkesztők, könyvtárak, olvasók csak álmodhattak, a tiszta piaci viszonyok között működő magyar könyvkiadás, amely nagyságában, kulturális szereplői számában messzemenően a legnagyobb kulturális terület, eleddig nem részesült ilyen léptékű kulturális támogatásban a rendszerváltás óta - hangsúlyozta.

Elmondta, amikor javaslatot tettek a Márai-programra, úgy gondolták, a minőségi magyar könyvkiadás főként azon szereplőit kell támogatásban részesíteni, akik nehéz piaci körülmények között is az értéket választották és nemzetközi sikereket értek el. A program elindításával reményei szerint ez most hosszú távon megoldódik. Harsányi László véleményéhez hasonlóan ő is nagyon fontosnak tartotta, hogy szükség esetén mód legyen, akár már az év közben is a program kiigazítására. Végezetül kiemelte, hogy az MKKE maximálisan érdekelt egy, a jelenleginél nagyobb forrással megvalósuló ösztöndíj-program elindításában és szeretné, ha az olvasáskultúra fejlesztése is szervezettebb formát nyerne.

(ÚKP)

[vissza]


<<  2010. október >>
HKSCPSV
27282930123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031