Életének 83. évében elhunyt Bálint Csaba, aki a magyar nyomda- és papíripari és könyvnyomtatási szakma egyik évtizedeken át meghatározó személyisége volt.
A nyomdafesték már pályája elején kitörölhetetlen nyomot hagyott rajta: 1961-ben szerezte meg a magasnyomó gépmesteri szakmunkás bizonyítványát, a szakma gyakorlati alapjait a budapesti Zrínyi Nyomdában sajátította el. 1965-től a Nyomdaipari Tröszt Technológiai és Fejlesztési Laboratóriumában technológusként dolgozva már publikációkat jelentetett meg nyomdaipari szakmai kiadványokban, közben elvégezte a Nyomdaipari Felsőfokú Technikumot. A tudására felfigyeltek az iparág irányítói, 1970-ben a Könnyűipari Minisztérium Iparfejlesztési Főosztályára került, a Nyomdaipari osztály főelőadója lett. Ekkor indul meg fiatal munkatársak bevonásával a hazai nyomadaipar modernizálását célzó folyamat, részt vesz a rekonstrukciós koncepció kidolgozásában.
Mindeközben a Könnyűipari Műszaki Főiskolán üzemmérnöki diplomát szerez, majd 1977-ben közgazdászként végzett a - mai nevén - Budapesti Corvinus Egyetemen. Az iparág átfogó megismerése mellett közvetlen közelről is megtapasztalja a hazai nyomdák napi működését: előbb az Athenaeum majd az Alföldi Nyomda felügyelő bizottságának lesz a tagja. Végül 1978-ban nevezik ki a mai napig működő, akkoriban elsősorban tankönyvgyártóként ismert Dabasi Nyomda igazgatójává. Dabas, a „Nyomda” évtizedekre meghatározta az életét.
A folyamatosan modernizálódó nyomdát olyan sikeresen működő üzemként, 340 főt foglalkoztatva vészelte át a 80-as évek végi és a rendszerváltás jelentette recessziót. 1992-ben nemzetközi piacokkal is rendelkező, pénzügyileg stabil hátterű Rt.-vé alakult, amely egyre vonzóbb privatizációs céponttá vált.
A nyomda és a nyomda vezetése sokkal többet jelentett számára, mint egy szakmai kihívás. Felelősséget érzett mindazokért, akiket vezetett. Jól jellemzi ezt egy 1990 szeptemberében, a rendszerváltás első évében az akkor 49 éves nyomdaigazgatónak, a Pest Megyei Hírlap újságírói kérdésre adott válasza. Az interjú végén az újságíró utolsó kérdésként arról érdeklődött, hogy ha az aktuálisan igen bizonytalan helyzetben felkínálnának neki egy biztos, jól jövedelmező állást, felállna-e az igazgatói a székből, vagy megvárja amíg felállítják? Bálint Csaba válaszában a nagyapjától örökölt erkölcsi tartásra utalva elmondta: „A példája nyomán belémivódott szemlélet nem engedné, hogy félreálljak. Ha megtenném, joggal marasztalhatna el a kollektíva, rossz bizonyítványt állítanék ki önmagamról.”
Végül valóban nem magától állt fel, de a sikeres privatizációt követően 1995-ben mennie kellett.
Folyamatosan részt vett a nyomdaipari szakmai testületek működtetésében, már a 60-as években bekapcsolódótt előadóként a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének munkájába, később testületi tisztségviselőként segítette a Papír és Nyomdaipari Műszaki Egyesület működését, 1992-től 1995-ig a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének igatgatóságának is tagja volt. A Papír és Nyomdaipari Műszaki Egyesület tevékenységét 2006-ban a Lengyel Lajos díjjal ismerte el.
A nyomdaipar szakoktatást tankönyv szerzőként is elősegítette és oktatott a Könnyűipari Műszaki Főiskola Nyomdaipari Tanszékén is. A 90-es évek közepétől szaktanácsadóként, cégvezetőként dolgozott, papírkereskedelemmel foglalkozó vállakozását nyugdíjba vonulásáig működtette. Nyugdíjas éveiben még évekig vállalatvezetési ismereteket oktatott. Családi köben, szeretetben teltek utolsó évei, elhúzódó betegségével derűsen és hősiesen megküzdve 2023. október 1-én hunyt el. Bálint Csaba szerény de energikus, a kihívások közepette is empatikus, jó humorú, egész életében a hazai papír és nyomdaipar, a magyar könyvnyomtatás fejlődését, a fiatal nyomdásznemzedékek kinevelését szem előtt tartó szakember volt, méltó azokhoz a nagy elődökhöz, akik Hess András óta azon dolgoztak, hogy a magyar könyvnyomtatást a világ élvonalába emeljék. Emlékét szeretettel őrzik családtagjai, barátai és volt munkatársai.